2008 – Konok Tamás lett az év festője

Konok Tamás Kossuth-díjas festőművésznek ítélték az idén a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumának Életmű-díját.

festeszetnapjaAz elismerésről évről évre a kortárs magyar festészet kiválóságaiból álló bizottság dönt, a díjat Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára adta át Konok Tamás festőművésznek hétfőn.Konok Tamás 1930. január 9-én született Budapesten; 1945-1949 között végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendékeként, többek között Bernáth Aurél keze alatt. Tanulmányai elvégzése után kezdetben figurális stílusban alkotott, majd 1958-as párizsi ösztöndíját követően az absztrakt kifejezésmód felé fordult. Később kollázsokat, vonalra épülő monotípiákat készít. A mai napig jellemző nonfiguratív ábrázolásmódja a ’70-es évek elején bontakozott ki; hosszú időn keresztül élt Párizsban és Zürichben.Konok Tamás festményeit az elmúlt évtizedekben száznál is több önálló és csoportos kiállításon csodálhatták meg az érdeklődők, alkotásai több tucat hazai, európai és tengerentúli közgyűjteményben megtalálhatók.A 78 éves, ma is aktív művész elnyerte egyebek mellett a Fiatal alkotók díját (1955), a Derkovits-ösztöndíjat (1958), a New York-i Hertford Alapítvány ösztöndíját (1963), a Magyar Festők Társaságának Díját. 1998-ban Kossuth-díjjal, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének polgári tagozatával tüntették ki.