Kutatás

Alapítványunk elsődleges feladata, hogy feldolgozza az alapítók életművét és művészeti hagyatékait.

2009-ben elkészült Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész eddigi teljes életművének elemi feldolgozása, ami közel 6 ezer műtárgy összegyűjtését, fotózását, adatainak összeírását, és rendszerezését jelentette. A munka oroszlánrészét maga a művész végezte.

Eredménye két publikációban jelent meg: az egyik egy DVD-lemez, melyen évenkénti bontásban valamennyi alkotását megtaláljuk. Ez ma már a művész honlapján is elérhető.
A másik egy reprezentatív könyv a Kiscelli Múzeum kiadásában, három nyelven.

2010-ben a Budapest Bank támogatásával megkezdődött id. Konok Tamás fotográfus életművének a digitalizálása.

2011-ben Hetey Katalin szobrászművész rajzai és grafikái kerültek paszpartúkba, és befejeződött id. Konok Tamás fotográfus fotónegatívjainak a digitalizálása.

2012-ben digitalizáltuk Konok Tamás kortárs művészeti gyűjteményét, majd Hetey Katalin szobrászati és rajz hagyatéka került feldolgozásra, melyet a Budapest Bank Budapestért Alapítvány támogatott. E hagyatékot gazdagítja ma már a művész sok korai párizsi munkája, miket ugyancsak digitalizáltunk. Ezzel párhuzamosan több kiállításon szerepelt Hetey Katalin alkotása.

2012-ben Ferenczy István-gyűjteményünkkel is foglalkoztunk, melyet kölcsönadtunk a rimaszombati Szlovák Nemzeti Múzeum Ferenczy István életművét bemutató emlékkiállításra. A kiállításról szép és tartalmas katalógus készült.

További kiállításokat terveztünk, pl. id. Konok Tamás fotóművész hagyatékából is, melyek 2012-ben és 2013-ban valósultak meg. Korábban készült egy katalógus az életpályája és művészete bemutatására.

Ugyancsak elkészült egy kismonográfia Konok Tamás művészetéről, s számos kiállításon szerepeltek alapítóink, pl. a Vasarely Múzeumban rendezett OSAS-tárlatokon, és az OSAS-sal együtt rendezett osztrák-magyar Geo-Neo-Post című kiállításunkon.

2013-ban azon dolgoztunk, hogy Siófokon megvalósulhasson gyűjteményeinkből egy állandó kiállítás. 2014-ben együttműködési szerződést írtunk alá a Siófoki Önkormányzattal, így folytatódhat a tervező munka. Időszaki tárlatokra is gondolunk, valamint sok érdekes kulturális és művészeti programra, melyekhez kiállítási anyagot adunk és szakmai segítséget nyújtunk.

2014-ben új programokat indítottunk. Elsőként egy rendhagyó műterem látogatást, beszélgetéssel egybekötve, melyen kiváló zenét is hallhattak a résztvevők, s Konok Tamás a párizsi korszakáról mesélt.
Másodszorra író-festő találkozót szerveztünk, ugyancsak az alapítványi székhelyünkön, vendégünk Spiró György volt. Itt is nagyszerű zene szólt, s felejthetetlen az az őszinteség, amellyel az író beavatott bennünket az alkotótevékenysége rejtelmeibe.

Következő programunk koncert lesz.

 

FacebookTwitterGoogle+Google GmailPrintFriendly