KONOK – Ludium Pigmentum

S. T.  2013 / 72, vászon, akril; 50x40 cm

S. T. 2013 / 72, vászon, akril; 50×40 cm

A Városi Képtár és a Székesfehérvári Művészek Társasága szeretettel meghívja Önt és barátait KONOK TAMÁS Kossuth-díjas festőművész LUDIUM PIGMENTUM című tárlatára  2016. február 26., péntek 18 órára 

A kiállítást megnyitja Kovalovszky Márta és Kovács Péter művészettörténészek. Kurátor Szegedi Csaba festőművész. Közreműködnek a Hermann László Zeneiskola növendékei

A kiállítás megtekinthető április 1-ig, kedd–péntek, 10–18 óráig

PELIKÁN GALÉRIA Székesfehérvár, Kossuth utca 15.

www.fehervarart.hu
www.deakgyujtemeny.hu

 

 

 

 

 „MAGAMNAK, SAJÁT ÖRÖMÖMRE FESTEK” – KONOK TAMÁS FESTŐMŰVÉSZ TÁRLATA

A Pelikán Galéria idei második kiállítása Konok Tamás festőművész tárlata. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar festő- és szobrászművész egy kínai kiállítás előtt, egy budapesti kiállítás után, friss anyaggal jelentkezett Székesfehérváron. Szegedi Csaba festőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára kérte fel e kiállításra, így ő az esemény kurátora is. Konok Tamás élete jelentős részét külföldön töltötte, majd hazatelepült. 86 évesen a konstruktivista művészet doyenje, kinek életműve más művészek számára is meghatározó.  A kiállítás címe: „Ludium Pigmentum” – nem véletlenül. Konok Tamás így vall erről:

„A bemutató címének a Ludium Pigmentum latin kifejezést adtam. A „ludium” szó játékot, míg a „pigmentum” színt jelent. Magamnak, saját örömömre festek, amelyek az alkotás játékának élvezetét jelentik gyorsan illanó életemben… Az elmúlt évben nagy élményben volt részem, ugyanis mindkét szememet kedves szemész barátom megoperálta. Az addig elmosódó formák éles, ragyogó színekben jelentek meg a szemem előtt. Nagy kedvem támadt, hogy utolsó munkáim visszatartott színvilága után ismét a színes pigmentek felé forduljak. Ekkor jött a Pelikán Galériától a felkérés, így új munkáim nagy része már erre a tárlatra készült.”

Vadász Imre, a Galéria halk szavú, kedves munkatársa adja kezembe e sorokat. Imrét sokszor láttam már itt, a Pelikán Galéria pultjánál, de a Deák Képtárban is, illetve a Facebookon töretlen lelkesedéssel osztja meg a Fehérvári Művészek Társaságának híreit, akár más városban, országban lévő kiállításokra is ügyelve. Végigfutom a sorokat, és körbenézek: a falakon lévő képeken letisztult, precízen meghúzott vonalak és gyönyörű színek.

–  Jó volt bejönni ide a kinti havas, esős borongásból – mutat körbe mosolyogva Szűcs Erzsébet, a Városi Képtár igazgatója. ­­–  Nekünk, művészettörténészeknek az a feladatunk, hogy azoknak, akik nem értik a vizualitás nyelvét, megpróbáljuk átadni, lefordítani a látottakat. Tolmácsok vagyok azok számára, akiknek nincsen olyan szerencséjük, hogy az élő művészeten keresztül legyen annyi vizuális tapasztalatuk, a művészettörténetből olyan tudásuk, hogy olvasni tudják a műveket. Sok minden van, amit nem egyszerű értelmezni: ilyenek például a konstruktivista alkotások, amelyekre könnyen mondják: „Ezen a képen nincs más, csak három vonal, és egy síkidom…”  De ha benned ott van az a tudás, hogy ez a konstruktivizmus miként jött létre, az orosz avantgardnak milyen fontos irányzata volt, hogyan terjedt el a világban… Ha eszünkbe jut a mi Kassák Lajosunk, aki bár költő volt, mégis a képarchitektúra nevű stílusirányzatot hozta létre Bortnyik Sándor festőművésszel… És nézd, mi minden van még ezek mögött a vonalak mögött! A színeknek mennyi árnyalata! Nem lehet azt mondani, hogy a zöld megnyugtató szín, hiszen a zöldnek türkiz felé hajló árnyalatai lehet, hogy éppen aktivizálnak. Tobzódás a zöldektől a bordókon át, az Yves Klein-kékig (ő egy testnyomatokkal híressé vált festő, aki ezt a kéket használta alkotásaihoz)… Minden szín emlékeket idéz fel bennünk, így a képek az általuk keltett benyomásokon keresztül egyfajta közérzetet adnak. Ráadásul a színek befogadásának képessége fejleszthető. Egy textilgyári munkás negyvenezer színt tudott megkülönböztetni egymástól, míg egy átlagember maximum kétszázat.

A lelkesedés rám is hatni kezd. A művészettörténész tolmács? Érdekes gondolat. Mindenesetre sikerült kinyitnia ezekre a képekre úgy, hogy ne kezdjem mérlegelni, mit látok, hanem csak hagyjam, hogy a látvány, a színek dinamikája hasson rám. Belső térrendezés. Letisztultsága megkönnyebbít. Némelyik vonal nem több és nem kevesebb: maga a tökély. A szín titkos energia, elektromágneses hullám. Megtöri a monotonitást, hiszen az élő természetben ilyen koncentráltságban, ilyen szokatlan összeállításban nem találkozunk vele. A művész az elvontsággal együtt, csupán a színfoltok elhelyezésével képes felidézni egy élethelyzetet vagy idillt. Mert az alkotás a nézőben fejeződik be: rég elfeledett érzések támadnak fel, szabadon. Hirtelen megértem Erzsikét: a konstruktivizmusban az a jó, hogy a néző számára meghagyja a teret. Ha nagyon elmesélős lenne, megfosztana a csak bennem életre kelő többlet tartalomtól. Arról a párhuzamosról vélhetem azt, hogy szárnyas angyal, de ha meglátnám kirajzolva, lehet, hogy inkább elfordulnék. Mert vannak dolgok, amiről nem beszélhetünk. Amit csak magunknak élünk meg, mert ha kimondjuk – elszáll, mint a pernye, elvesztve belső szépségét.

Sohonyai Edit

Eredeti cikk

FacebookTwitterGoogle+Google GmailPrintFriendly