Bethlen 120

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium mai épülete 120 éve épült. Ebből az alkalomból „Nagy Ország, nagy Idők, – Nagy tettek” címmel emlékkonferenciát szerveztek pénteken, az Ótemplomban.

http://promenad.hu/cikk/bethlen-120-167057

A konferencián előadások hangoztak el az építés történetéről és alkotóiról, Sándy Gyula építészről, Szeremlei Sámuel lelkipásztorról. Vendégként jelent meg Sándy Gyula unokája, Konok Tamás, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész, a Nemzet Művésze, valamint ugyancsak építész dédunokája.

Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, közgyűlési elfoglaltságára hivatkozva nem volt jelen, azonban köszöntőszavait intézte a megjelentekhez. Ebben így fogalmazott: „A gimnázium nemcsak városunk egy jellegzetes épülete, de egy szellemi központja is. Az intézmény múltja összefonódott a városéval, számos tehetséget és kiemelkedő közéleti személyt adott hazánknak.”

A gimnázium igazgatója, dr. Kádár Péter, Sándy Gyula építészt és Szeremlei Sámuel lelkipásztort méltatta, kapcsolatukat mutatta be a megjelenteknek, hiszen az építész mellett a lelkipásztornak is jelentős szerep jutott abban, hogy az épület elkészülhessen – hangsúlyozta. Arról is szólt, hogy egy megelőlegezett bizalmat szavazott Szeremlei az ifjú építésznek, Sándynak.

 

Az emlékkonferenciát előadásával megnyitotta Bugár-Mészáros Károly okleveles építészmérnök, Rados Jenő-érmes építészettörténész, a történeti belsőépítészet tanára (Műegyetem, Műemléki Szakmérnöki Szak).

 

 

 

 

 

              

 

FacebookTwitterGoogle+Google GmailPrintFriendly