Száz évvel ezelőtt Kazimir Malevics olyan képeket kezdett festeni, amelyeket szuprematistáknak nevezett. Ezek a munkák radikális következtetéseket vontak le a kubizmusból, megszakítottak minden kapcsolatot a naturával, tisztán geometrikus formákat ábrázoltak vagy pontosabban egymáshoz kapcsolódó, tisztán geometrikus formák voltak, s jelentésük önmagába záródott.

Mondják, ezzel indult az absztrakció. Ha egy kép erőket, struktúrákat, forma- és színviszonyokat jelent, akkor e jelentés elvontságában mindannyian egyesülhetünk, hiszen nincsen tradíció, amelyben benne állnánk, amelyet el kellene sajátítanunk, vagy amely éppenséggel távol áll tőlünk.

Az 1915-ös fekete téglalapba fúródó kék háromszög jelentésén – önmagán kívül – nem kell törnünk a fejünket, de éppen mert ilyen egyszerű ez, csak kis időnek ell eltelnie, hogy megjelenjék a hasonló szerkezetben a harsány jelentés – El Liszickij: A vörös ékkel zúzd szét a fehéret.

Minden tradícióvá válik, a tradíciómentesség utópiája is. Száz év lepereg, s itt vannak előttünk a falakon a szuprematista képalkotás kései utódai. Ezek a kis képek is tiszta geometrikus formákat illesztenek egymáshoz, s ha a néhány kiállított nagy képhez fordulunk, akkor azt is látjuk, hogy mesterüktől – ahogy annak idején Malevics mérföldkőnek számító Fekete négyzetétől – a színektől való elvonatkoztatás sem idegen. Olvassa tovább…