Konok-Hetey Művészeti Díj 2023 Shortlist

A Konok-Hetey Művészeti Alapítvány, mely kiemelt feladatának tartja az alapító művészek – Konok Tamás és Hetey Katalin – életművének gondozása mellett a tehetséges kortárs képzőművészek bemutatását és támogatását, 2023 nyarán pályázatot írt ki harmincöt évnél idősebb alkotók számára. A szeptember 8-án lezárult jelentkezésben olyan festőművészek vehettek részt, akik a geometrikus-konstruktív-konkrét irányzatok képviselői, illetve akiknek újító munkái gazdagítják a művészeti szcénát. Az Alapítvány természetesen a hasonlóan kvalitásos szobrászokról sem feledkezik meg, a pályázatot a páros években az ő részükre hirdeti meg.

A héttagú zsűri döntésének értelmében öten kerültek a Konok-Hetey Művészeti Díj 2023-as shortlistjére. Az idei döntősök betűrendben: 

Matzon Ákos
Nagy Barbara
Pál Katja
Sági Gyula
Wolsky András

Gratulálunk nekik és minden jelentkezőnek!

A zsűri tagjai:
Szipőcs Krisztina, művészettörténész, a zsűri elnöke

és a Konok-Hetey Művészeti Alapítvány kuratóriumának tagjai:
Konok Marianne, Konok Tamás özvegye
Hegyeshalmi László, képzőművész
Juhász Anna, irodalmár
Juhász László, alapító
N. Mészáros Júlia, művészettörténész, alapító
Molnár Ani, a kuratórium elnöke

A díj a dokumentáló oklevél mellett 300.000 forint pénzjutalommal jár az Alapítvány jóvoltából, továbbá Botos Péter üvegművész felajánlásából egy vándordíjat is hazavihet a nyertes.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2023. november 21-én 18:00 órakor kerül majd sor a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

A pályázat lebonyolítását a Molnár Ani Galéria támogatta.

//

The Konok-Hetey Art Foundation, which considers it a priority to present and support talented contemporary artists in addition to serving the oeuvre of the founding artists – Tamás Konok and Katalin Hetey -, has announced a call for applications for artists over the age of thirty-five in the summer of 2023. The application process, which closed on 8 September, was open to painters who are active in the geometric-constructive-concrete movement and whose innovative works enrich the art scene. The Foundation is not forgetting, of course, sculptors of similar quality, and will open the call for them in alternating years.

The seven-member jury selected five artists on the 2023 shortlist for the Konok-Hetey Art Award. The finalists are, in alphabetical order:

Ákos Matzon
Barbara Nagy
Katja Pál
Gyula Sági
András Wolsky

Congratulations to them and to all applicants!

The members of the jury:
Krisztina Szipőcs, art historian, president of the jury
and the members of the Konok-Hetey Art Foundation’s board of trustees:
Marianne Konok, widow of Tamás Konok
László Hegyeshalmi, visual artist
Anna Juhász, literateur
László Juhász, founder
Júlia N. Mészáros, art historian, founder
Ani Molnár, chairperson of the board of trustees

In addition to the documentary certificate, the prize includes a cash award of HUF 300.000 from the Foundation and an award made and offered by Péter Botos, glass artist.

The award ceremony will take place on 21 November 2023 at 6pm at the Ludwig Museum – Museum of Contemporary Art.

The application process was supported by Ani Molnár Gallery.