Templomtér – 2009. július 2 – augusztus 2.

Egy nagyon következetes életmű legújabb műveit sohasem önálló mivoltukban lehet szemlélni, hanem az előzmények, összefüggések láncolatába helyezve. Egy olyan alkotónál, mint Konok, ez különösen fontos, hiszen az egyes közelítési módok, képtípusok kapcsolatai évtizedekre mennek vissza. Egy olyan kiállítás, mint a mostani a Kiscelli Múzeum / Fővárosi Képtár Templomterében, amely szándéka szerint összefoglaló kiállítás, azzal az egyértelmű technikai problémával néz szembe, hogy ez az egyébként rendkívüli tér erre a feladatra, már csak méreteinél fogva, nem alkalmas. Tehát a megoldást más irányban kell keresni: az újabb képeket kell bemutatni, melyek még nem szerepeltek a nyilvánosság előtt, de olyan válogatást összeállítani, amely Konok Tamás korábbi művészetére is reflektál, valamilyen módon az évtizedek képtermésének is szintézise. Ez elvileg nagyon csábító megoldás, hiszen az évtizedes összefüggéseket és folyamatokat viszonylag könnyedén fel lehet tárni, a képi kapcsolatokat, modulációkat pontosan be lehet határolni, csak az marad kérdéses, hogy ezek a kiragadott példák mennyiben jelenítik meg, képviselik az egészet.

Az életmű felől közelítve nyilvánvaló, hogy folytonosság az egyik legfontosabb elem Konok Tamás festészetében. Ebben az új művek sorban – huszonöt, harminc kép –, szerepel négy Graphidion címet viselő vászon. A cím többszörösen is szimbolikus és személyes. Graphidionnak, másként a Szépmesterségek kezdetének hívták azt a Pásztorlányka szobrot, melyet Ferenczy István faragott Rómában a XIX. század elején, s ezzel művel vette kezdetét az újkori magyar szobrászat. A legendabeli pásztorlányka kedvese képét rajzolta a porba, ezzel a rajz, a vonal megteremtésének metaforikus figurája is. Konok Tamás Ferenczy István leszármazottja és egész pályafutásában a vonal meghatározóan és tudatosan fontos szerepet kapott. A Graphidionok a hetvenes évek elején jelentek meg, mint címek és mint műcsoport. Ha a közös jellemzőket próbáljuk ennél a képtípusnál meghatározni, nagyon leegyszerűsítve úgy határozható meg, hogy a formai megjelenést minimálisra redukálva monokróm képtérbe nagyon légies vonal architektúra épül. Egészen vékony kiterjedésű, vonalak grafikai rendszereként építette fel minden kötöttségtől mentes térstruktúráját, amelyben a szinte légnemű finomságú vonalak önálló univerzumot teremtettek. Ez az először a grafikákon megjelenő képalkotás, a későbbiekben a festészetében is önálló témává vált.

A tökéletességre, az abszolút felé törekvésre irányuló, minden ábrázolási kötelemtől független kompozíció, bár szerkezetében, látványában a geometriára épül, a szigorú, mértani elvektől már nagymértékben eltávolodott, annál sokkal szabadabb, de mindenképpen a tisztaság, az egyensúly megteremtése a legfőbb célja. A több mint három évtizede készülő Graphidonokat elsősorban szellemük kapcsolja össze, valójában nem sorozatként, vagy valamiféle fejlődéstörténetként lehet őket értelmezni. Az újabbak, a Vörös Graphidion (2006/10), Szürke Graphidion (2007/3) vagy a Graphidion (2008/25) nagyobb, és kisebb méretű vásznak, nagy homogén színmezőkkel, melyeket egészen vékony, légies vonalak törnek át, osztanak fel. Lehelet finom karc-struktúra körül-határolja a geometrikus mezőket – háromszög, négyzet, téglalap, paralelogramma és trapéz –, a síkok egymást metszik, és térbeli hatást teremtenek. Van elől és hátul, fent és mögött, a síkfelület virtuális mélységet kap, szinte relieffé változtatja a festményt.

Új képeire is jellemző, miként egész munkásságára, hogy a zeneiség és a képi struktúra igen szorosan összekapcsolódik vásznain. A zenei szerkezet és a mérnöki pontosság jelenik meg geometrikus tereiben. Térszerkesztése, a vonalak határozott egyensúlya és a letisztult fogalmazás jelentenek festészetében állandóságot és progressziót, improvizációt és időtlenséget.

„A gondolatmenet struktúrája” címet viselő, hosszú, keskeny vászon hét szürkéskék sávval tagolt, mögötte, közötte fekete-fehér jelsáv. A jelek, lehetnek betűk, egy titokzatos, stilizált kotta hangjegyei, egy dallam, vagy éppen a gondolatmenet digitalizált rögzitménye. A „háttér” fekete-fehér motívumrendje másrészt összefüggő, sokszorosan kapcsolódó képfelületet is képezhetne, de ezt megszakítja az előtte húzódó hét sáv. Ez a megszakítás ugyanakkor új ritmusképletet hoz létre, és bizonytalanságot teremt abban a tekintetben, hogy valóban van-e összefüggő, „eredeti” kép a mögöttes tartományban. Ha megváltoztatjuk nézésünk fókuszát, és a „mögöttes” helyett a „közöttesre” koncentrálunk, olvasható sorokat kapunk, melynek csak ritmusát érthetjük, tartalmát nem lehet és nem is kell desifrírozni. Ez az írásmotívum természetesen már sokkal korábban feltűnt Konok képformái között, egy 1995-ös „Collage”, vagy az 1997-es ’Mikroludium” esetében. Formailag ugyan különböző, de motívumaiban nagyon hasonlatos a 2005-ös „S.T. 2005/34” című négyzetes vászon Itt, „A gondolatmenet struktúrája” esetében, a kép monumentalitása az, amely kétségkívül a léptéke miatt hozott valami gyökeresen mást, újat. Konok Tamásnál ez a képalkotási metódus gyakran előfordul, egy-egy megtalált, kidolgozott motívum, forma, vagy ritmikai rend, később újra előkerül, átdolgozva, kibővítve, vagy éppen ellenkezőleg, lecsupaszítva, minimalizálva, az új lényeget kiemelve.

Az „Eltűntek emlékére” triptichon struktúrája csak látszólag esik messze az előbbi képétől. Nyilvánvaló, hogy egyrészt a színes mezők hangsúlyos jelenléte, másrészt a jelek minimalizáltsága az oka, hogy az összefüggés az első pillanatra távolinak tűnik. Ugyanakkor a három képtábla felső fele minimalizált jelekkel van sűrűn teleróva.Huszonhat-huszonhat sorban negyvennégy kis függőleges vonal, hol árnyékolva, hol csak önmagában, igencsak hangsúlyosan pergő ritmusú felületet teremt. A triptichon középső tábláján („Eltűntek emlékére B”), huszonöt kékesszürke, vékony sáv fut végig, ugyanúgy takarva a jelek rendszerét, mint a „A gondolatmenet struktúrája” esetében. A sötét alapon, mint digitális (igen-nem) jelek pattogó ritmusa kopog. A képmezők alsó fele „jeltelenül” sötét, míg az alsó sávban képenként eltérő színes négyzetek modulálják az összhatást. Konok Tamásnál a szín, miután nincs mindig jelen, kiemelkedő szerepet játszik: a hármas képnél két táblán csak jelzésként jelenik meg, a harmadikon viszont dominál, méghozzá úgy, hogy az első két vásznon megadott ritmust is felbontja – eggyel kevesebb négyzet szerepel rajta, pontosabban az induló négyzet a háttérrel azonos, fekete.

Az utóbbi időben festett képek között vannak olyanok, ahol a színes formáknak kifejezetten hangsúlyos szerepe van. Ez a típus színes alapmezőjű, melyen sötét belekarcolás gyanánt jelennek meg a geometriai formák, mintegy kihagyásos, fehér testek szabdalják a nagyon erőteljes színmezőt, vagy éppen fordítva, minimalista tagolású alapmezőben szinte harsányan emelkedik ki, ugrik előre egy-egy forma. Ilyenek a 2009-ben készült, kisméretű „S.T. 2009/16”, vagy az „Ab ovo (Vörös négyzet)” 2008-ból. Külön sorozat a „Piramisok” (2009), ahol lényegében homogén képmezőt színes háromszög, négyzet és trapézformákból épített óriásháromszög tölti meg.

 

Konok Tamás képteremtésében a tér megjelenítése, a kvázi építészeti tér mindig központi szerepet játszik. Ez, mint a síkművészet egyik alapvető kihívása, az új képeken is megkerülhetetlenül jelen van. A „Vonalmozgások 1-3.” (2007) vagy a „Kapu – Vonalmozgások (2008) homogén mezejét fehér karc-csíkok tagolják. A repetitív, párhuzamos vonalrendre épül rá egy-egy forma – kör, architektúra forma–, elbillentve a „tökéletes” rendet, disszonanciát teremtve a proporcionális harmóniában, feloldva majd létrehozza az új egységet. Ez az építkezés nem csak architektúra-szerű, de zenei is. A „Diplopia” vásznain a fehér háttér előtt nagyon halvány vörös négyzetháló, amelyet felülír egy újabb, sötét négyzetháló, torzított, tántorgó, szinte amorf módon rendezetlen szerkezete. A tökéletes és esetleges együtt teremtik meg a harmóniát.

Konok Tamás a lehető legkevesebbre redukált eszközkészlete, ami szellemi fegyelemmel és érzéki szigorúsággal párosul, a lehető legjobb összetétel, igyekezete a transzcendencia tökéletességét célozza, és ez komoly eredmény a művészet számára.

Fitz Péter