1898-1976 ALEXANDER CALDER szobrászművész
1936-ban részt vett a new yorki Museum of Modern Art „Kubizmus és absztrakt művészet” c. kiállításán, innentől kezdve ismert Amerikában. Díszleteket készít M. Graham koreográfusnak, majd belefog első nagyméretű mobilszobra elkészítéséhez (1941), melyet Hans Arp javaslatára stabiles-nek nevez. 1952-ben a Velencei Biennálén díjat nyert. 1955 és 1964 között rendszeresen részt vett a kasseli Doumentán. 1968-ban megalkotta a Vörös nap című, 24 m-es szöbrát, valamint a legnagyobb mobilját, a Vörös, fekete és kék című, 14 m széles szobrot. Szigorúan konstruktív, absztrakt szobrászatát mégis szürrealisztikusnak érezzük, mert rendkívül asszociatívgazdag a formaviláguk. A 60-as, 70-es években acéllal dolgozott, számos nagyméretű köztéri alkotását ekkor állították fel szerte a világban. 1972-ben megírta képekkel illusztrált önéletrajzát, melyet Párizsban adtak ki.
1923- ANTONI TÁPIES festőművész
Festő, grafikus. A II. világháború után élvonalba került spanyol festészet és az informel egyik legjelentősebb alkotója. Barcelonában született, ott tanult jogot, majd 1948-ban a Dau al Set avantgárd művészcsoport tagja lett. A dadaizmus és a szürrealizmus nyomában kezdett el festeni, később a pop art művészet is hatott rá. 1950-ben szülővárosában rendezte meg az első önálló kiállítását. Francia ösztöndíjjal Párizsban járt, ahol Klee és Miró hatott rá. Hazatérése után vegyestechnikájú absztrakt képeket alkotott. A festékbe agyag-és márványport kevert. Az 1950-es években nagy sikert aratott a pittsburghi Nemzetközi Festészeti Biennálén, majd a Velencei Biennálén (1958) szerzett első díjaival. Nemzetközi ismertsége innen indult. Művei meditatív jellegűek, az érzelmekre és a gondolkodásra egyaránt hatnak. Képei textúráját változatos anyagokból alakítja, motívumai között tájképi elemek, jelkombinációk, lenyomatok, az eltűnés gesztusai szerepelnek. Festészete hatással volt a minimal art, az arte povera, a process art és a Spurensicherung alkotóira. Kiváló grafikái napjainkban is ösztönzően hatnak a fiatalabb művészgenerációkra.
AURELIE NEMOURS festőművész
Párizsban született, és ott végezte művészeti tanulmányait is. André Lhote tanítványa volt. Személyesen ismerte Fernand Léger-t. 1949-től rendszeresen részt vett a párizsi Salon des Réalites tárlatain, első önálló kiállítását 1953-ban a galerie Colette Allendyben rendezte.1953-tól formavilágát Mondrian hatása alatt egyetlen motívumra redukálta, a négyzetre. Attól kezdve szigorú geometrikus képeket festett. E puritanizmussal szemben színvilága rendkívül gazdag – valójában a szín festészetének a központi témája. Valamennyit egyenrangúként kezeli. Lohse-hoz hasonlóan, a forma nála is csak ürügy, hogy a színekre koncentrálhasson, melyeket le is választott a formáról, maguk határozzák meg magukat a képen. Fontos művészeti problémája az üresség, mely olyan tér, ami telítve van feszültségekkel, energiával, s minden kretav személyiséget alkotásra ösztönöz. Művészetében e feszültségteli világot formálja meg újra-és újra, végtelen gazdagságban és eleganciával.
BARCSAY JENŐ festőművész
Zenésznek készült, majd 1919-ben beiratkozott a Magyar Művészeti Főiskolára, ahol 1924-ben végzett. Az első konstruktív alkotásait a makói és a hódmezővásárhelyi művésztelepen hozta létre. Ezek a környező táj természeti elemeinek szerkezeti összefüggéseit emelték ki. 1926-ban párizsi ösztöndíjat nyert. Felfedezte Césanne művészetét. A következő évben Olaszországban anatómiai tanulmányokat folytatott, mellette a reneszánsz művészetet tanulmányozta. 1929-ben ismét Párizsban járt. Ezúttal a kubizmus hatott rá, melynek tanulságait feldolgozta a következő időszakban készült műveiben. 1929-ben csatlakozott a Szentendrei Festők Társaságához, és Szentendrén telepedett le. 1931-től 1945-ig a Fővárosi Iparitanonc Iskolában tanított, majd a budapesti Képzőművészeti Akadémia anatómia tanára lett. Az 1940-es évek végén nagyméretű murális mozaikműveket alkotott, melyeket a quattrocento falfestészet, a kubizmus és a vajdai ikonfestészeti hagyomány egyaránt isnspirált. 1953-tól 1966-ig alkotta meg három kötetes Művészeti anatómia könyvét, amit ma is világszerte használnak. Nagyhatású művésztanár volt. Bár már a 30-as években a lírai absztrakció irányába fordult festészete, sokáig kísérletezett azzal, hogy megfeleljen a hivatalos elvárásoknak és saját művészeti elképzeléseinek is. Festészete a 60-as években fordult szigorúbb geometrikus irányba, non-figuratív művészete ezután teljesedett ki.
Camille GRAESER festő, belsőépítész
Svájci művész. A stuttgarti Iparművészeti Főiskolán belsőépítészetet, majd 1918-19-ben Hoelzelnél festészetet tanult. A Deutscher Werkbund művészeti szervezet tagjaként kapcsolatba került Herwarth Waldennel, a Der Sturm Galéria és folyóirat alapítójával. 1929-ben Stuttgartban együtt dolgozott Mies van de Rohe-val. 1933-ban elpusztítja műveit és a „zürichi konkrétokkal” kapcsolatba lépve, konkrét műveket kezd el festeni. 1966-ban retrospektív tárlata nyílik a zürichi Kunsthausban. 1975-ben elnyeri a város művészeti díját, 1977-ben részt vesz a kasseli Documentán. Geometrikus absztrakt művész, aki a színek hatására építve dinamikus kompozíciókat alkot. Grafikusi munkássága is rendkívül gazdag.
CARLOS CRUZ-DIEZ kinetikus szobrász, festő
Venezuelai kinetikus és op art művész. Caracasban végezte művészeti tanulmányait, majd tervező-grafikusként kezdte pályafutását. 1947-ben grafikai és formatervező stúdiót nyitott. 1958 és 1960 között a caracasi Escuola de Artes Plasticas rektorhelyettese, közben elkezdi a Fiziokrómiák és Kromointerferenciák című sorozatát. 1962-ben kiállít a Velencei Biennálén, majd részt vesz a zágrábi „Új tendenciák” c. nagyszabású kiállításon. 1965-ben rendezi meg első nagy önálló kiállítását Londonban és Párizsban. Műveivel szerepela Sao Paulói Biennálén, ahol díjat nyer. Képein és szobrain – objektjein – a színmezők, illetve színsávok egymásra helyezésével keletjező optikai jelenségeket vizsgálja, e téma kapcsán 1989-ben könyvet is ír (Reflexión sobre el color). A szobrászat stabil formái ellenében a művészet interaktív lehetőségei érdekli, alkotásai a néző elmordulásával szüntelenül változnak.
EDUARDO CHILLIDA szobrászművész
San Sebastianoban született, spanyol szobrász. A madridi egyetemen építészeti, egy ottani magánsikolában pedig művészeti tanulmányokat folytatott, majd 1951-ig Párizsban élt. 1947-ban megalkotta első szobrait, melyek anyag gipsz és agyag volt. Visszatérve hazájába, absztrakt szoborcsoporton kezdett el dolgozni. 1954-ben önálló kiállítással mutatkozott be. 4 év múlva kitüntetéssel szerepelt a Velencei Biennálén, 1964 és 1972 között három alkalommal részt vett a kasseli Documentán, 1966-ban Lehmbruck-ösztöndíjas volt. Anyaghasználata széles: acéllal, vassal, fával, márvánnyal és alabástrommal is dolgozik. Szobrászata absztrakt, a formák közötti belső feszültség érdekli. Konstruktív alkotásmódja expresszív kifejezőerővel párosul. Egyike a XX. századi szobrászat legjelentősebb alkotóinak. Számos rajza és grafikai munkásága kivételes érzékenységről árulkodik.
FERENCZY ISTVÁN szobrászművész
A klasszicista szobrászat legjelentősebb hazai képviselője. Rimaszombaton született, és ott is fejezte be életét. 1814 és 1824 között Bécsben, majd Rómában tanult, előbb Joseph Klieber, majd Bertel Thorwaldsen volt a mestere. A Rómában tevékenykedő Antonio Canova azonban nagyobb hatást gyakorolt rá. 1818-ban faragta első mellszobrát Csokonai Vitéz Mihályról, amit antik mellszobrok követtek. Korai főművét még Rómában készítette, ez ma is a legismertebb alkotása (Pásztorlányka / A Szép Mesterségek kezdete, MNG, 1822). Hazatérését követően, 1824-től azon fáradozott, hogy megteremtse a magyar nemzeti szobrászatot. Portrékat (Kazinczy, 1828; Ürményi, 1828; Fáy András, 1834), vallásos tárgyú szobrokat (Üdvözült lélek, Vál, rkat. templom), oltárszobrokat (Szt István protomártír, Esztergom, székesegyház), síremlékeket (Kultsár István síremléke, 1828), emlékműveket készített (Virág Benedek síremléke, 1834; Brunszvik síremlék, 1834-38).
1832-ben a Magyar Tudományos Akadémia felvette a tagjai sorába. Az 1830-as évek végén megrendelték tőle Kölcsey Ferenc emlékszobrát, melyet 1846-ban fejezett be. Tehetségét ugyan elismerték, de nemzeti összefogással sem tudták előteremteni a szükséges anyagi forrást legnagyobb szabású tervének, a Hunyadi Mátyás-emlékműnek a megvalósításához, pedig ez lett volna az első olyan magyar vonatkozású történelmi emlékmű, amelyet hazai szobrász készített.
Anyagilag és lelkileg összetörve, visszavonult szülővárosába, ahol érmeket tervezett, néhány síremléket és épületplasztikai munkákat készített, s felkészítette a szobrászi pályára tanítványát, Izsó Miklóst.
GOTTFRIED HONEGGER festőművész, alkalmazott grafikus
Svájci művész. 1932-től a zürichi Iparművészeti Főiskolán kirakatrendezést tanult, majd 1948-tól ugyanott tanárként kezdett el tevékenykedni. 1955-től 1958-ig a new yorki Alkalmazott Grafikai Intézet igazgatója volt. New Yorkban rendezte első önálló kiállítását is (1959, Martha Jackson Gallery), közben sikeres grafikai tervezőként is nagy ismertségre tett szert. 1960-ban visszatért Európába. Párizsba költözött, ahol kezdetben Sam Francis műtermét használta. Ettől kezdve csak a festészetének él, mellette szobrokat és grafikai műveket alkot. Formavilága körökből és négyszögletes síkokból áll. Ezekkel hozza létre dinamikus kompozícióit, 1968-tól pedig a szobrait is. Szobrászatában gyakori a páros forma, melyeket hol megcsavar, hol egymás felé hajlít, vagy más módon, feszes kapcsolatot teremt közöttük. Festészetében az egymásnak feszülést a kör és négyszög, illetve ezek változatos felosztása adja. Honegger egyike a legelismertebb konrét művészeknek. 1997-től Cannes-ben él.
HETEY KATALIN szobrászművész
Hetey Katalin Miskolcon született. A Képzőművészeti Főiskola festő szakán Szőnyi István növendékeként végzett. Rajz-és művészettörténet tanári diplomát is szerzett. A budapesti Képzőművészeti Gimnázium tanáraként kezdte pályafutását, mellette alkotóművészként részt vett a korabeli legjelentősebb országos tárlatokon. Hetey Katalin művészetének úttörő jelentőségű alkotásai gömbszobrai, a Változások jelei című hatalmas bronzplasztika sorozata és a Rész és Egész című, szabadon alakítható geometrikus szobrai.
JOAN MIRÓ festőművész, grafikus
Spanyol művész: festő, szobrász, grafikus, designer. Barcelonában született, ott végezte el a La Lonja Képzőművészeti Akadémiát. 1917-ben megismerkedett Francis Picabiával, majd a következő évben megrendezte az első önálló kiállítását José Dalmau galériájában, Barcelonában. 1919-ben járt először Párizsban, majd 1936-ig ott töltötte a teleket. Korai művei a legkülönbözőbb avantgárd mozgalmak hatásáról árulkodnak. 1924-ben ő is aláírta a szürrealisták manifesztumát. Művészetében a tiszta absztrakció a primitív művészetre jellemző, egyszerű formavilággal és szuggesztív kifejezéssel párosul. Személyes mitológiája végtelenül gazdag, változatos és lenyűgöző. 1936-ban Párizsba költözött, de a spanyol polgárháború után, 1940-ben visszatért hazájába. Ekkor kezdték felfedezni, nagy retrospektív kiállításokat rendeztek műveiből. Kísérletező művész volt, 1944-ben kerámiatárgyakat festett és szobrokat alkotott. 1947-ben Amerikában járt. Kiváló grafikus volt, fő technikája a rézkarc és a litográfia. A róla elnevezett alapítvány 1975-től működik.
KONOK TAMÁS festőművész
Konok Tamás Budapestről került Győrbe, ahol a bencés gimnáziummal párhuzamosan a konzervatóriumban végezte középiskolai tanulmányait. 1953-ban a budapesti Képzőművészeti Akadémia festő szakán végzett, mestere Bernáth Aurél volt. Előbb a Fiatal Alkotók Díját, majd Derkovits-ösztöndíjat nyert, mely lehetővé tette számára, hogy Párizsba utazzon. Hazatérését követően hamarosan úgy döntött, hogy az európai művészetek fővárosában folytatja életét. 1959-ben Párizsban telepedett le. A következő évben rendezte első önálló kiállítását a Galérie Lamberthben. Három év múlva elnyerte a H. Hartford Alapítvány kaliforniai ösztöndíját. Egy évig New Yorkban és Kaliforniában élt. 1964 és 1971 között rendszeresen szerepelt a Réalités Nouvelles tárlatain. Közben megismerkedett a Zürichben élő Schlégl Istvánnal, aki a kor egyik legjelentősebb geometrikus művészetekkel foglalkozó galériájának volt a tulajdonosa, s aki ettől kezdve folyamatosan bemutatta Konok Tamás alkotásait. Itt és Párizsban olyan jelentős művészekkel állított ki, mint Picabia, Tapiés, Chillida, Albers, Fuhtrunk, Morellet vagy Gorin.
MOHOLY LUCIA fotóművész
Csehországban született Schultz néven. Művészettörténetet és filozófiát tanult. 1915-től különféle kiadóknál szerkesztőként dolgozott, emellett verseket írt, amelyeket álnéven adott ki. 1921-ben házasságot kötött Moholy Nagy Lászlóval Berlinben. Művészetelméleti tanulmányokat írt és fényképezéssel kísérletezett. 1923-ban a weimari Bauhausban kezdett el fotográfiát tanulni. Barátain kívül az iskola tanárait is megörökítette, Dessauban pedig az új Bauhausról fotósorozatot készített. 1929-ben Johannes Itten meghívta a berlini iskolájába fényképészetet tanítani, ez évben elvált férjétől. 1933-ban Londonba emigrált. A fényképezés kultúrtörténeét bemutató könyvet készített, mely 1939-ben ott jelent meg. 1945-ben az UNESCO kérésére kultúrtörténeti jelentőségű dokumentumokról filmeket készített. 1959-ben Zürichbe költözött, ahol újságírással foglalkozott.
SÁNDY GYULA építész
Apja Sándy Gyula László festőművész, anyja Jánosdeák Paulina, távolabbi anyai nagybátyja Ferenczy István szobrászművész, unokaöccse Konok Tamás festőművész.1891-ben a Magyar Kir. József Műegyetemen végzett, ahol építész növendékként nyaranta Steindl Imre mellett dolgozott. Pályája első 8 évében Pecz Samu építészi irodájában, s párhuzamosan műegyetemi tanársegédként tevékenykedett, majd 1914-ig a Magyar Királyi Állami Felső Építőipariskola tanára volt. 1914-ben kinevezték a Műegyetem rendes tanárává. 1918 tavaszán a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából szerbiai műemlékek felvételében vett részt. 1922-től 1924-ig a Műegyetemen a mérnöki és építési osztály dékánja volt. 1943-ban a mérnök továbbképző tanfolyamon előadásokat tartott.
A Magyar Mérnök és Építész Egylet alapítótagja, szakosztályi elnöke, egyesületi alelnöke és egyleti tanácstagja, a Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetségének a tagja, majd alelnöke, s 1935-től a tiszteletbeli tagja volt. Közéleti tevékenysége folytán számos szaktestületben tevékenykedett. 1912-től tagja volt az Országos Középítési Tanácsnak, a Műemlékek Országos Bizottságának és az Országos Képzőművészeti Tanácsnak, s tiszteletbeli tagja lett az Irodalmi és Művészeti Tanácsnak. A Budapesti Mérnök Kamarában alelnökként, majd 12 éven át választmányi tagként működött.
VALERIO ADAMI festőművész és grafikus
Bolognában született. Milánóban végezte el a Képzőművészeti Akadémiát. Utóbbi város lett művészi tevékenységének fő helyszíne. Az 1960-es években a pop art vezető képviselője hazájában. Egyike azoknak a nem amerikai és nem angol művészeknek, akik nemzetközi eredményeket és sikereket értek el ezen a területen. 1961-62-ben Londonban, majd 1964-ig Párizsban dolgozott. A reklám vizuális világából építkezik, emellett irodalmi, filozófiai és politikai témájú műveket is alkot. Eretileg absztrakt festő, de az 1960-as években visszatért a figurativ ábrázoláshoz, mely gazdag fantázája révén a szürrealizmussal is érintkezik.