A művészet a boldogság lehetősége; azért szép, mert nem parancsolat, csak egy felkínált lehetőség pár percnyi örömre. A művészet nem futballmeccs – mondja a lapunknak nyilatkozó Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész, a Nemzet Művésze.
– Érdektelen, hogy ki az a Konok Tamás. Festőművész vagyok, egyetemi tanár, az is lényegtelen, hogy ki milyen díjat kap – feleli, amikor azzal a Siófokon az utóbbi időben gyakran hallható kérdéssel szembesítjük: ki az a Konok Tamás ? Ahogyan megírtuk, élénk Facebook-vita alakult ki: civilek háza, vagy galéria legyen-e az egykori siófoki könyvtárépületből? Konok Tamás több ezer darabos gyűjteményére alapítva egy galéria kialakításáról még az előző városvezetés hozott döntést és kötött együttműködési megállapodást a Konok-Hetey Alapítvánnyal. Egy Facebook-csoport nemrég kilátásba helyezte: akár tüntetést is szervez a képtár ellen.
– Egy kis múzeumot megtöltene az a közel ötszáz műalkotást rejtő anyag, amire öt éve, amikor előszedtem, magam is rácsodálkoztam, akkor még Párizsban élve – így a Kossuth-díjas festő, akinek édesapja, idősebb Konok Tamás fotográfus-haditudósítóként kísérte Leica gépével a 2. magyar hadsereget 1942. decemberéig. – Egy művész folyton vesz, cserél, nálam is évtizedek alatt állt össze. Ezek az alkotások kiegészítik a magam és a feleségem életművét. Se utódom, se rokonom, a gyűjtemény, illetve a néhai szobrászművész feleségem iránti felelősségérzet vezetett abban, hogy még az ő életében egy alapítványt hozzunk létre, mely elmúlásunk után is kezeli az alkotásainkat és a többi művet. Siófoki barátom, Juhász László vetette föl, hogy a balatoni fővárosban megüresedett a régi könyvtárépület. Két alkalommal is találkoztunk az előző polgármesterrel, átalakítási tervek is készültek, majd hosszú távú megállapodást kötöttünk. A polgármester-választás után érhető módon idő kellett a tájékozódásra, az új városvezetőnek nem is volt tudomása a köztünk létrejött szerződésről. Mivel az ingatlan más célú hasznosítása merült föl, szeretnénk tudni, az új városvezetés érvényesnek tekinti-e a megállapodást. A tavasszal ugyanis dönteni szeretnénk a gyűjtemény sorsáról.
Konok Tamás azt állítja, ők nem vonulnak föl, ha esetleg fölbontják a szerződést, de sajnálnák, hiszen elsősorban a város lenne szegényebb. Arra a kérdésre, meglepte-e, hogy még tüntetést is kilátásba helyeztek a képtár ellen, azt feleli: – Nem. A kultúra iránti irgalmatlan ellenállás világjelenség. A rossz ízlés, a rossz konyha nemzetközi, akár a rossz öltözködés. Nem csak a budapesti, az olaszországi metrón se Petrarcát, Dantét olvasnak. Párizsban sincsen másként. A művészet nem futballmeccs, sokkal kevesebb ember lesz boldog tőle. De arra is nemmel felel a művész, hogy tódulna-e a turistahad egy siófoki galériába. – Százezrekre senki se számítson. Jól tudom: Siófok egy kéthónapos nyaralóhely, ahová nem a kiállítások miatt jönnek az emberek. Egy beporosodott múzeum senkit sem vonz, mást is létre kellene itt hozni. Kulturális rendezvények, házikoncertek, előadások terét, ahol jót lehet beszélgetni, ahol egy jó kávét is inni lehet és ahol a gyerekeknek is akad program. Rövid idő alatt nem fog beindulni, de lassan híre mehet. Idő kell ahhoz, hogy a kultúra iránt érdeklődők el tudják helyezni időben és térben. Amit mi kínálunk, az inkább csak egy lehetősége egy új intézménynek, mely új irányba fordíthatja Siófok kulturális életét. Érdekessé kell tenni, amihez kell például egy jó kurátor, ami nekünk van. Mert koncepció nélkül se megy, Csárdáskirálynő és Beethoven egyszerre nem szerencsés, mint ahogyan a babfőzelék és a torta sem jó egy tányéron.Konok Tamás szerint egy ilyen intézmény, ha jól működik, szellemi műhely. – Egy helynek akár egyetlen ember is adhat nevet, a Mozart-kugel például milliárdokat fial Salzburgnak, miközben csak kevesen tudják, Mozart mozdonyvezető volt-e, vagy más. A kultúra azonban ma nem tömegeknek szól, az a futball. Hasznot se nagyon hoz, de ahogyan Flaubert, a jeles francia író mondta, a művészet a boldogság lehetősége. Fölkínálás; aki akar, az él vele. Kevesek boldogsága, de mi marad meg egy korból? Az építészet, a képzőművészet, az irodalom, ami fél órányi örömöt okoz, de ezért érdemes élni, hát mi másért?Ha Siófoknak nem kell, meglehet, Dubajba adják a gyűjteményt, természetesen oda már pénzért, jegyzi meg végül a festőművész. A siófoki városházától azt az információt kaptuk: pályázati lehetőség híján egyelőre nincs napirenden a galériakérdés.
A galéria civilház is lehet, sok asztal köré sokan odaférnek
Galéria, vagy civilház? Miért a „vagy”, nem érti – mondta lapunknak Juhász László siófoki vállalkozó, mecénás, a Konok-Hetey Alapítvány kuratóriumi tagja. – Az egykori könyvtárépület egy blokkot alkot az új könyvtárral és a Kálmán Imre Kulturális Központtal, utóbbinak turisztikai feladatai is vannak; kézenfekvő volna az együttműködés – így Juhász. – Az évi három-négyezer látogatót garantálni lehetne a képtárban is, ha egyszer a hajdani siófoki kenyérgyárba, a 320 fok tárlatokra anno három-négy hónap alatt is be tudtunk csalogatni ennyi érdeklődőt. A Konok Tamás körüli „kapcsolati háló” Miamitól Sydney-ig tart a művészek által, Siófok ezt tovább szőheti, a kiállítási-múzeumi élet pezsdítéséhez már nem kell anyagot gyűjteni, készen kapja a város. Jól dönteni a jövő miatt is kötelességünk. Csak az marad ugyanis fenn, ami nyomot hagy. A futballban is csak Albert, vagy Puskás gólja. Ha Siófok számára mindez érdektelen, akkor a kátyú is jó az úton, akkor nem érdemes nemzetközi színvonalra áhítozni.
A vállalkozó úgy véli, a civilek háza és a képtár nem feltétlenül zárja ki egymást. – Egy képtárban talán nem lehet találkozni, beszélgetni, programokat lebonyolítani? Miért ne lehetne a galéria helyett civilházat követelő elégedetlenkedőknek megmutatni a művészetet? Sok asztal köré sokan odaférnek. Az se jó kérdés, hogy ki az a Konok Tamás és mi köze Siófokhoz? A művészet univerzális, ami helyhez kötött, az a kerti törpe az udvaromban. S nem jó kérdés, amikor Emerich Kálmánnak nagyobb a kultusza Bécsben vagy Münchenben, mint Kálmán Imrének a szülővárosában…