Egy humanista főtiszt képei a Don-kanyarból

Id. Konok Tamás az elsők között vásárolta meg az akkor újdonságnak számító, színes képeket készítő fényképezőgépét 1938-ban, de akkor még nem gondolta, hogy a Leicával a keleti fronton készít majd felvételeket 1942-ben. Az amatőr fotós szegény családi háttere miatt ment katonának, majd a haditudósító század parancsnokaként kísérte végig a 2. magyar hadsereget. A háború szörnyűségei helyett figyelme inkább a katonaéletre, az orosz tájra és emberekre, illetve magára a fotózásra koncentrálódott, de ő volt az első, aki fotót készített Horthy fiának lezuhant repülőjéről is. Képei az OSA Centrális Galériájában tekinthetők meg.

orosz-0033 eredmény

A magyar hadvezetés 1942-ben állította fel a 2. magyar hadsereget, amelyet a keleti frontra küldtek harcolni. A katonákat a frissen felállított haditudósító század kísérte, parancsnokuk id. Konok Tamás őrnagy (1898-1970) volt. A civilben is szenvedélyes amatőr fényképész nyakában két Leica lóg, az egyikkel fekete-fehér, a másikkal színes képeket készített. Az utóbbi egy akkor csúcskategóriásnak számító C3-as gép volt, 1938-ban jött ki ez a típus.

Index cikk :  Barakonyi Szabolcs (szerkesztő) Tamás Bence, Gáspár Varga János (filmarchívum)

A magyar légierő katonái az egyik magyar laktanyában gyakorolnak. Konok valószínűleg a 20-as évek végén, apósától kapott kedvet a fotózáshoz, első gépét 1936-ban vásárolta, és belépett az Egyesült Magyar Amatőrök Országos Szövetségébe. Itt ismerkedett meg olyan fotósokkal, mint Dulovits Jenő, Balogh Rudolf vagy Pécsi József.(Fotó: id. Konok Tamás)