Párizsiként is megmaradt magyarnak

francia_nagyk_vetRené Roudaut francia nagykövet mutatta be a Konok Tamás  80 éves Kossuth-díjas festőművész tiszteletére készült kötetet.

Párizsban, 1958 után, mint mondja, egész kis magyar művészkolóniára talált. Ott lett ön is párizsi, francia, miközben megmaradt magyarnak, és ma is megtestesíti a Franciaország és Magyarország közötti oly erős művészeti kapcsolatot, amelynek egyik emblematikus alakja lett” – mondta Konok Tamás-ról René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete március 30-án, az Akadémián megtartott könyvbemutatón. A franciául, angolul és magyarul megjelent könyvet, amely a Kossuth-díjas festőművész – a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja – életművét tárja az olvasók elé, Marosi Ernő művészettörténész akadémikus ismertette magyarul és franciául a Széchenyi Akadémia által rendezett ünnepségen.

A Kiscelli Múzeum kiadásában, N. Mészáros Júlia és Fitz Péter tanulmányával megjelent könyv a nyolcvanéves művész tiszteletére készült – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A gondolatmenet struktúrája című kötetben Konok Tamás művészetének fejlődését, tapasztalatait és környezetéhez való viszonyát mutatja be életrajzi bevezető tanulmányában N. Mészáros Júlia, akinek munkáját a mester élettörténetnek és munkásságának gazdag anyaga dokumentálja. “Ez az életrajz pontosan érzékelteti, miért volt 1958-ban szükségszerű Konok Tamásnak Franciaországba távozása ahhoz, hogy a modern magyar festészet tradíciójának – Korniss Dezső és Kassák Lajos – folytatójává válhassék” – mondta bevezetőjében Marosi Ernő. „És hogy tradícióról, egy elszakadt szál szándékos felvételéről van szó, azt világosan tudatosítja egy képcím, amelyet gyakran használ az 1970-es évektől, érett stílusának keretében: a Graphidion.”

Ennek a központi fogalomnak, eredetének és értelmezésének Fitz Péter –a Konok Tamás legutóbbi, 2009-es kiállítását befogadó Kiscelli Múzeum igazgatója – szentelt a kötetben elemző esszét.  „Az életmű felől közelítve nyilvánvaló, hogy a folytonosság az egyik legfontosabb elem Konok Tamás művészetében – hangsúlyozza. – Az új művek sorában is szerepel négy Graphidion címet viselő vászon. A cím többszörösen is szimbolikus és személyes.”

Sokáig Graphidionnak nevezték azt az idősebb Plinius által elmesélt történetet idéző márványszobrot – a kedvese arcát homokba rajzoló Pásztorlánykáét –, amelyet Ferenczy István faragott Rómában a XIX. század elején. „Ezzel a művel vette kezdetét az újkori magyar szobrászat”, és amint Marosi Ernő rámutat: „A szobor címe A szép mesterségek kezdeti 1823-ban nemcsak a művészet újrakezdésének magyar művészeti akadémia alapítása által megvalósítandó szükségességére figyelmeztetett, hanem arra is, hogy ennek az akadémiának – úgy, ahogyan ez minden civilizált országban történt – minden művészet atyján, a klasszikus művészet vezérelvét jelentő rajzon kell alapulnia.”

Jelképesnek is felfogható folytonosság mutatkozik meg abban is – a történelem viharai ellenére – , hogy  a Magyar Tudományos Akadémia első művész tagja Ferenczy István volt; kései leszármazottja, Konok Tamás pedig a Magyar Tudományos Akadémia 1992-ben életre hívott társult, önálló szervezetének, a  Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának a tagja.(Említésre méltó érdekesség, hogy a Ferenczy István által Rómából hazahozott kisbronzok – köztük Leonardo da Vinci Lovas szobra – Konok Tamás felmenőitől kerültek a budapesti Szépművészeti Múzeumba.)

„Konok Tamás életrajzában számos olyan mozzanatra lelünk, amely akár magyarázatként is szolgálhat arra a kérdésre, miért éppen festő, és miért geometrikus absztrakt festő lett. Olyan családban nőtt fel, amelyben genetikailag kódolva volt a leszármazottak művészet iránti fogékonysága és természetesnek számított a tehetség felkarolása, a szellem igényes kiművelése. Dédapja festőművész, nagyapja (Sándy Gyula, többek között a Krisztina körúti, 1925-ben épült Postapalota tervezője) építész, katonatiszt apja az első színes diára dolgozó hazai fotográfus volt, mellette koncertező zenész, gyermeke első hegedűtanára. Egyenes ági rokonságához tartozott Ferenczy István klasszicista szobrász. Az építészeti terveit akvarellel festő nagyapa, a konzervatóriumi zenetanulással járó rendszeres gyakorlás, olyan jellembéli tulajdonságait erősíthették, melyek a kaotikus világban való rendteremtés alkotói programjához és a geometrikus nyelvhasználathoz vezették. Hogy életét ma is a látható és láthatatlan jelenségek közötti összefüggések megértésének szenteli, abban a győri bencés gimnáziumnak lehetett némi szerepe” – foglalja össze példás tömörséggel a változatosságában, sőt, kalandosságában is egységes életút meghatározó, korai szakaszát N. Mészáros Júlia.

A hegedűművésznek induló, de még gyerekkorában a képzőművészet felé forduló Konok Tamás művészi pályája Magyarországon kezdődött,Bernáth Aurél növendéke volt a Képzőművészeti Főiskolán, de Franciaországban teljesedett ki az 1960-as évektől, majd Svájcban, ahol jelentős gyűjtőköre alakult ki. Derkovits alkotói díjat nyert 1958-ban, utána párizsi ösztöndíjak kapott. De előbb a francia fővárosban ismerte meg az akkor ott alkotó nagy művészek: Restany, Klein,César, Tinguely, Christo, Arman munkásságát, az ő hatásukra, és a Párizsban akkor végbemenő nagy változások hatására indult el azon az úton, amelyen ma is jár. Első franciaországi kiállítását a Lambert Galéria rendezte meg 1960-ban.

Konok Tamás a figuratívtól haladt az avantgárd művészet a geometrikus absztrakt irányai felé. A két művészettörténész tanulmánya végigvezeti az olvasót pályája minden fontosabb szakaszán, kiemelve az első nagy visszatérést, az 1981-es budapesti, Szépművészeti múzeumbeli kiállítást, amely akkor valóságos kinyilatkoztatásként hatott. Konok Tamás itt feleségével, Hetey Katalin szobrászművésszel együtt állított ki. Egészen a rendszerváltozásig Párizsban éltek, azután jöttek haza, vásároltak házat, alakítottak ki műtermet. Konok Tamás azóta Budapesten dolgozik, képeit az utóbbi években számos kiállításon láthatta a hazai közönség.

A kötetben szereplő előszóban René Roudaut a következőket írja a budapesti francia nagykövetségen lévő Konok Tamás-festményt szemlélve: „…óhatatlanul Descartes Értekezés a módszerről című munkájára gondolok, amely a józan ész és intellektuális képességeink legmegfelelőbb használatáról szól: semmi sem tekinthető eleve bizonyosnak; a nehézségeket a lehető legtöbb részre kell bontani; s végül mindig a legegyszerűbb tárgytól a bonyolultabb felé haladni. Vagyis: evidencia, analízis, szintézis. Ezt juttatja eszembe e festmény, amely mintegy híd a francia karteziánus racionalizmus és a magyar géniusz között”.

A könyvbemutató végeztével a jelen lévő művész köszönetet mondott M. René Roudaut-nak és Marosi Ernőnek a méltatásért, a könyv készítőinek munkájukért.